Könyvtar's blog

A Magyar Népmese Napja

Szeptember 30-án ünnepejük a Magyar Népmese Napját.

Benedek Elek írásban rögzítette és hagyományozta az utókorra a magyar népmesék csodás világát, illetve fordította le más népek meséit is, köztük a híres Grimm fivérek történeteit. A híres magyar mesegyűjtőnk és mesemondónk születésnapján emlékezünk és merülünk el újra abban az örökségünkben, ami korosztályokon is átível. 

http://www.nepmesenap.hu/

 

Kis Kutatók

A könyvtárban a „kis kutatók” immár második alkalommal jeleskedtek.

A legelső találkozáson készített vaktérkép után, amikor a könyvtári helyiségeket ismerték meg, a második foglalkozáson kódfejtést követően kutattak Benedek Elek meséiben, illetve kerestek válaszokat a mesegyűjtő életével kapcsolatban.

Várjuk a kedves kutatókat a következő kedden, amikor a Népmese Napjára emlékezve mélyülünk el a csodák világában.

Kulturális Örökség Napjai

1984-ben indult Franciaországban a kezdeményezés, Történelmi Műemlékek Nyílt Napja címmel, amikor a műemléképületek egy hétvégén megnyitották kapuikat a nagyközönségnek. Ezen az alkalmon a kiemelkedő, várhatóan széles érdeklődésre számot tartó műemléképületeket ingyenesen, szakszerű vezetéssel lehetett meglátogatni. 

Vendégeink voltak az elsősök

Nagy örömünkre az első osztályosok már megtanultak olvasni. 

Pénteken beiratkoztak és az első kikölcsönzött könyvekkel boldogan szaladtk haza. 

 

200 éve született Madách Imre

Élete: 

A Magyar Kultúra Napja

Rendkívüli lehetőség!

https://www.oszk.hu/rendezvenyek/magyar-kultura-napja-2023

Himnusz, a Szózat és a Nemzeti dal nálunk őrzött eredeti kéziratainak kiállítása
Időpont14.00–18.00 (regisztráció nem szükséges)
HelyszínV. emelet, Vershaza-kiállítás

 

140 éve született Kodály Zoltán

"Ahhoz sem hozzátenni, sem abból elvenni nem lehet".  Mondta bátran Rákosi Mátyásnak abból az alkalomból, hogy felkérte arra, hogy írja át a nemzeti himnuszunkat. 

Kodály Zoltán élete:

Adventikoszorút készítettünk

Ismét nagy érdeklődésre számított az adventikoszorúkészítés programja a könyvtárban.

Közel 70 tanuló készítette el egyéni, ünnepi, asztaldíszét. Különösen nagyon örültünk a sok fiú jelenlétének.

145 éve született Ady Endre

Az Érmindszenten 1877. november 22-én született Ady iskoláit Debrecenben és Nagyváradon végezte. Itt lépett az újságírói pályára, de itt ismerkedett meg a budapesti művészvilág számos képviselőjével, így Bródy Sándorral, Jókai Mórral, Fedák Sárival, Újházi Edével és múzsájával-szerelmével, a Párizsban élő Diósi Ödönné Brüll Adéllal (Léda). 1904 végén az akkor már költőként jegyzett Ady azt tervezte, hogy Pestre megy „szerencsét próbálni”, végül Nagyváradról Párizsba utazott Léda meghívására. Erről 1913-ban a következőket írta: „...

Könyvtári pillanatkép

Olvasni jó!

 

Áprily Lajos születésnapja

ÁPRILY LAJOS [e.: áprili]; családi nevén Jékely [e.: jékeli] (Brassó, 1887. november 14. – Bp., 1967. augusztus 6.): költő, műfordító, szerkesztő. Jékely Zoltán apja.

Erkel Ferenc születésnapja

ERKEL FERENC (Gyula, 1810. nov. 7. – Budapest, 1893. jún. 15.) nemcsak mint zeneszerző, hanem mint karmester, zongoraművész és pedagógus is fontos szerepet játszott a XIX. század magyar zenei életében. Pozsonyban tanult. Kolozsvárott zongoraművészként működött, majd 1835-től Pesten élt. Az újonnan megnyílt Pesti Magyar Színház első karmestere lett, ahol mintegy három évtizeden át zenei vezető és a szellemi élet irányítója volt. Aktív kapcsolatba került a színházzal is, ami zeneszerzői érdeklődését is a színpad felé irányította. 1840-ben mutatták be első operáját, a Bátori Máriát.

A MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA

1825. november 3-án a pozsonyi országgyűlésen határozták el a magyar rendek a Magyar Tudományos Akadémia létrehozását.

A Magyar Tudósok Világtalálkozóján (1996) döntés született arról, hogy ez a nap lesz minden évben A MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA, amelyet először 1997-ben ünnepeltek meg.

A mai szép napon tegyünk egy virtuális kirándulást az MTA könyvtárában.

https://csoma.digitaliskepmuhely.hu/

 

A Föld Napja

A Föld Napja története 

1970-BEN KEZDŐDÖTT

Az első Föld napján, Denis Hayes amerikai egyetemista kezdeményezésére, 1970. április 22-én 20 millió amerikai emelte fel szavát a természetért. Ez a történelmi jelentőségű esemény az Egyesült Államokban – és az ország határain túl is – fontos változásokat hozott: az USA-ban szigorú törvények születtek
a levegő és a vizek védelmére, új környezetvédő szervezetek alakultak, és több millió ember tért át ökológiailag érzékenyebb életvitelre.

1990-BEN VILÁGMOZGALOMMÁ VÁLT

Pages

Subscribe to RSS - Könyvtar's blog