ADVENTI KOLLÉGIUMI KIRÁNDULÁS BÉCSBEN
December 9-én a kolesz egy része, néhány testvérrel kiegészülve Bécs felé vette az irányt. 6 órakor el is indultunk busszal, bár volt, aki még nem teljesen ébredt fel. Csak Mosonmagyaróváron álltunk meg, ahol egy kis kávéval, teával igyekeztünk felébreszteni magunkat. Bécsbe körülbelül 10 órára értünk oda, ahol először a Schönbrunni kastélyt és az előtte található adventi vásárt tekintettük meg. Innen utunk a belvárosba vezetett. Ennek felfedezése után a Rathausparkba mentünk, és a Christkindelmarkt vásárban töltöttük időnket. A hidegben azért igyekeztünk magunkat egy kis forrócsokival, teával felmelegíteni. Aki akarta, az ételeket is kipróbálhatta, vagy akár egy kis kézműves apróságot is vehetett. A hazafele tartó úton, aki akarta, ki is pihenhette magát, bár a jó hangulatra itt sem volt panasz. A nap végéhez közeledve már mindenki fáradt és elégedett lehetett. Sörös Benedek (9.c) beszámolója
- 382 olvasás