Blogs

Ajándékot kapott a könyvtár

Jókai Mór művei díszkötésben

Az olvasni szerető diákokra gondolt Kondor Katalin, (közgazdász, újságíró, volt rádióelnök) amikor iskolánk könyvtárának ajándékozta szeretett könyvsorozatát.

A 100 tagból álló bordó bőrbe kötött művek megtekinthetők a regények szobájában.

Köszönjük a nagylelkű ajándékot!

Rendhagyó irodalomóra élő közvetítés

Kedves Olvasók!

Ma figyelemmel kísérhetitek négy kortárs költő négy klasszikus költőről szóló beszélgetését.

Időpont: 2016. október 4. (kedd), 16.00–20.00

16.00-17.00 Varró Dániel Kosztolányi Dezsőről 17.00-18.00 Kiss Judit Ágnes Arany Jánosról 18.00-19.00 Horváth Kristóf Petőfi Sándorról 19.00-20.00 Háy János Ady Endréről

 

Helyszín: Tudásközpont, Nagyelőadó (-1. szint) Pécs

A Népmese napja

A 7. évfolyamos gimnazisták kutatással ünnepelték a Népmese napját.

Pillanatképek az olvasás éjszakájáról

„Szegénynek lenni és fiatalnak – ráadásul Párizsban!” – sóhajtanak föl Vaszary hősei a világ, legalábbis a nyugati világ akkori kulturális fővárosában. Mert Párizs mindent el tud fogadni a külfölditől, csak azt nem, ha pénztelen. A két bohó ifjú „különös kényszerítő körülmények hatására” egyszer csak Párizs felé robog – Bécs helyett.

Olvasás éjszakája

Szeretettel várunk mindenkit április 22-én.

A szokásos helyen és módon egész éjjel olvasunk, beszélgetünk.

A program:

17.00 társasjáték, gyöngyfűzés

19.00 könyvismertetések

20.00 olvasás

 

Az olvasókör kirándul

A KSH könyvtárába látogatott Olvasókörünk. A vendéglátók bemutatták a közművelődési könyvtári funkciókat is ellátó munkahelyüket. Mindannyian feltöltekezve, új, elolvasásra váró könyvekkel tértünk haza.

Séta Petőfi nyomában a mai belvárosban

Ajánlok egy nagyszerű programot.

 

Írjunk meséket!

Figyelmetekbe ajánlom a következő pályázatot.

http://tehetseg.hu/palyazat/az-en-mesemet-adom-neked-mesiro-es-illusztralo-palyazat

 

 

Tanulnak a 12. évfolyamosok

Már csak néhány hét és búcsúznunk kell ezektől a rendszeresen könyvtárban tanuló diákoktól.

Ölelj meg egy könyvtárost!

Évek óta március 1-jén van az International Hug-a-Librarian-Day, azaz Ölelj meg egy könyvtárost! nemzetközi világnap!

 

Iskolai Véradónap

Tisztelt Érdeklődők!

Szeretettel várunk minden lelkes önkéntes véradót iskolánk 10. alkalommal megrendezésre kerülő Véradó napjára!

Időpont: 2016.02.26. péntek 13 - 18h

helyszín: Iskolaorvosi rendelő

 

Fontos tudnivalók:

Ami miatt számítunk Önre:      1 véradás = 3 beteg emberen való segítség, hiszen a teljes vérből háromféle készítményt állítanak elő 

Ami feltétlenül kell hozzá:

Így kutat a 10. c osztály

A rendhagyó biológia órán a diákok előadást tartottak a gombákkal kapcsolatban szerzezett ismereteikről.

34 forrást használtak fel a tanulók. A jelen lévő tanárok is sokat tanulhattak az elmélyült kutatómunka eredményeiből.

 

Olvasóköri percek

Az olvasókör tagjai minden héten friss olvasmányokról beszélgetnek.
 

Könyvtári pillanatképek

Talán idén voltak legtöbben az adventi koszorúkészítésen.

Győri Katalin tanárnő ismét nagyszerű foglalkozást vezetett mindannyiunk örömére.

 

Adventi koszorú készítése

2015. november 27-én 15.00 órára minden kedves olvasónkat szeretettel várjuk hagyományos rendezvényünkre.

Az adventi koszorú elkészítéséhez szükséges anyagot az iskola biztosítja.

A foglalkozást Győri Katalin tanárnő tartja.

 

Pages

Subscribe to RSS - blogs